A szolgáltatás minősége
Tökfej küldte ezt a sztorit. Ha nem tudsz jegyet venni az állomáson, elveszett ember vagy, de hogy a kaller még váltani sem tud... persze... muhha röhögünk, mint az egyszeri cédulatépő kaller...
"A szolgáltatás minősége
Kedd reggel, 7:45. Némi idegességgel és nagy adag cinizmussal indulok az állomás és az egyetem felé, sejtve, hogy ma is részem lesz egy pár kellmes élményben. Megérkezvén a pénztárhoz egy nő fizeti ki éppen a tetmes összeget egy teljes árú és még csak nem is menettérti jegyért. Sorrakerülök. Mindössze egy dijmentes helyjegyet kell váltanom a bérletemhez, miközben felmutatom IC törzskártyámat.
Nem sikerül. Túl nagy feladat ez egy olyan országban, ahol egyszer van 1. osztály az IC-n, egyszer pedig nincs. A jegykiadó közli a szomorú hírt, hogy vagy kifizetem az 520 forintot vagy választhatom a first class személyvonatot. (Mellesleg jegyzem meg, hogy az elektronikus jegykiadó berendezés nem működik. Elromlott. Előre legyártott X kilométeres jegyeket lehet kapni.)
Nem reagálok semmit a jegykiadó szavaira. Már nem fáj. Fásultan lépek ki az állomás ajtaján és felkészülök a személyvonattal való utazásra. (Félreértés ne essék, nem a kényelem érdekel és nem azt sajnálom, hanem a menetidőtöbbletet.) Miközben álldogálok, az állomásfőnökké alakult jegykiadó odaszól nekem, hogy most érkezik a 7:36-os személyvonat és ha "van kedvem", felszállhatok rá. Ránézek az órámra. 7:55. Mosolygok zavaromban.
Rendben, gondolom magamban és elindulok a peron felé, ahol találkozok egy ismerőssel. Közben befut a már több mint húsz perces késéssel érkező személyvonat. Felszállunk. Néhány perc elteltével megjelenik a kalauz, aki sérelmezi, hogy az ismerősöm jegye 30 kilométeres, mert a viszonylat 35-öst igényel. A gond csak annyi, hogy a régi, előre gyártott jegyekből még nincs az állomáson 35-ös és ezért nem is válthatott olyat. Megszületik a megoldás. A kalauz előkapja a hordozható jegykiadóját (amiket gondolom több milliárd forintért szerzett be a MÁV) és már nyomtatja is a kiegészítést. Utána 150 forintot követel, de persze visszaadni nem tud, ezért felszólítja az imerősömet, hogy az utasoknál váltsa fel a pénzét. Felháborodásom ekkor már olyan szintekre lép, amiket nem kívánok itt jellemezni...
Magyarországnak nincs vasútja.
Tökfej"
Nem reagálok semmit a jegykiadó szavaira. Már nem fáj. Fásultan lépek ki az állomás ajtaján és felkészülök a személyvonattal való utazásra. (Félreértés ne essék, nem a kényelem érdekel és nem azt sajnálom, hanem a menetidőtöbbletet.) Miközben álldogálok, az állomásfőnökké alakult jegykiadó odaszól nekem, hogy most érkezik a 7:36-os személyvonat és ha "van kedvem", felszállhatok rá. Ránézek az órámra. 7:55. Mosolygok zavaromban.
Rendben, gondolom magamban és elindulok a peron felé, ahol találkozok egy ismerőssel. Közben befut a már több mint húsz perces késéssel érkező személyvonat. Felszállunk. Néhány perc elteltével megjelenik a kalauz, aki sérelmezi, hogy az ismerősöm jegye 30 kilométeres, mert a viszonylat 35-öst igényel. A gond csak annyi, hogy a régi, előre gyártott jegyekből még nincs az állomáson 35-ös és ezért nem is válthatott olyat. Megszületik a megoldás. A kalauz előkapja a hordozható jegykiadóját (amiket gondolom több milliárd forintért szerzett be a MÁV) és már nyomtatja is a kiegészítést. Utána 150 forintot követel, de persze visszaadni nem tud, ezért felszólítja az imerősömet, hogy az utasoknál váltsa fel a pénzét. Felháborodásom ekkor már olyan szintekre lép, amiket nem kívánok itt jellemezni...
Magyarországnak nincs vasútja.
Tökfej"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése