MÁV - Megint Állunk Vazze

felsővezeték szakadás, jófej mávosok, máv, pécel, vasút, késés

2007. május 31., csütörtök

Csaba harca - avagy ne állj egy mohikán útjába

Csaba küldött egy terjedelmes levelezést, amelyet az csodálatos vasúti szolgáltatónkkal folytatott. Tanulságos. Néhol aggresszív, de érthető.
Csaba levelei bordó színnel, a MÁV válaszai, gyenge védekezései zöld színnel.
INDZSOJ:)


Első levél:

From: Csaba xxxxxxx<xxxxxxxxxx>
Date: Jan 8, 2007 11:37 PM
Subject: Panasz
To: eszrevetel@mav.hu
Cc: sajto@gkm.gov.hu, ugyfelszolgalat@gkm.gov.hu

T. MÁV Rt. Személyszállítási Üzletág - Központi Ügyfélszolgálata!
2007. január 8-án a Nyugati Pályaudvarról 17.00-kor Vác felé induló vonaton a világítás nem működött (részleges, maximum segéd világítás volt). A kalauz gyakorlatilag pimasz, abszolút nem segítő kijelentéssel közölte, hogy ez nem az ő dolga. A panasszal nem kívánt érdemben foglalkozni, nem is tette.
Panasz teszek a MÁV szolgáltatása, a MÁV alkalmazottjának hozzáállása miatt, továbbá panaszt teszek, mivel ez gyakorlatilag _minden_ nap bejelenthető lenne.
Levelem azzal a céllal CC-zem a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium felé is, hogy a minisztérium illetékeséhez is jusson el levelem. Hivatalos választ várok, mind a minisztérium mind a máv illetékesitől.
Amennyiben, a szokásos szabványválaszt adják, melyhez már volt szerencsém az állomások állomásvezetőitől akkor újabb és újabb panaszleveleimre számíthatnak. Elegem van a MÁV hozzáállásából.
xxxxxx Csaba
1 utas aki teljes árú bérlettel rendelkezik ...

Figyi a dátumot!

Második levél:


From: Csaba xxxxxxx<xxxxxxxxxx>
Date: Jan 16, 2007 11:03 PM
Subject: panasz
To: eszrevetel@mav.hu

2007 január 16. a Nyugati pályaudvarról 17.00-kor Vác felé induló vonaton a világítás megint részleges volt.
A szolgáltatás így szart sem ér!
kérem az illetékes fellebviteli hivatal, jegyző, vagy bármilyen szervezet elérhetőségét. Hiszen a MÁV nem képes még az alap feladatainak ellátására sem.
A vonat mocskos, nincs világítás, a pénztáraknál nyitvatartás sincs kifüggesztve, a jegykiadó automatomata ha nem megy akkor az "nem a máv hibája", ha levelet, panaszt, vagy bármit ír/tesz az ember válasz sem érkezik.

A válasz 1.0 béta:

On 1/31/07, XXXX Regina <>.mavrt.hu> wrote:

Tisztelt xxxx Csaba Úr,

Kedves Utasunk!

Köszönettel vettük Társaságunk részére 2007. január 8-án és január 16-án továbbított elektronikus észrevételeit, és egyben szíves elnézését kérjük késői válaszlevelünk miatt. A levelében foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

Mindkét megkeresésében a 2336 sz. járatunk érintett, amely „hagyományos", úgynevezett Bhv típusú szerelvényből kerül kiállításra. Ezek a vasúti kocsik sajnos a koruknál fogva, és a megtett kilométerek alapján az elöregedett és elhasználódott kategóriába tartoznak. Átlagéletkoruk 25-30 év, ami rendszeres karbantartás mellett is észrevehető nyomokat hagy a járműállományon. Ezeket fel kellene újítani, vagy leselejtezni. Sajnos, a MÁV jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé minden vonalon a kocsik egyszerre történő cseréjét, illetve felújítását.

Túl azon, hogy az állagmegóvás nagyban múlik az utazási kultúra fejlettségén is, a MÁV nem kívánja elhárítani a felelősséget a minőségi szolgáltatás biztosítására vonatkozóan. Ezt célozzák a jelenlegi beszerzési és fejlesztési tervek is.

A 70-es vonalon az új menetrendben a jelenleginél több felújított („csíkos") Bhv kocsiból álló szerelvény közlekedik, ami részben a felújításoknak, részben az újonnan forgalomba állított kocsik miatt felszabaduló járműállománynak köszönhető. (Kevesebb a „hernyóként" ismert BDV motorvonat, és a régi típusú Bhv szerelvény.) E rendelkezés rövidtávon mindenképp minőségi és kapacitásbeli javulást eredményezett, hosszútávon pedig a szobi vasútvonal is érintett lesz a járműfejlesztési koncepció keretében indított elővárosi motorvonat-beszerzésekben. Ez a koncepció azonban rendkívül nagy forrásigényű, amely a vasúttól és a tulajdonos államtól jelentős anyagi ráfordítást igényel, és a jelenlegi gazdasági helyzetben reálisan 10 év alatt hajtható csak végre. A 70-es vonalra érkező új vonatokra vonatkozó konkrétumokkal ezért egyelőre nem tudunk szolgálni.

Folynak azonban felmérések, melyek a MÁV tervezett beszerzéseinek az utazóközönség részéről történő fogadtatását célozzák. Ennek keretében a MÁV vonalain három héten keresztül közlekedett egy Bombardier emeletes motorvonat, mellyel Ön és a 70-es vasútvonal utazóközönsége 2006. október 27. és 29. között találkozhatott.

A világítási problémák részben szintén a járműállagra vezethetők vissza. A január 8-án közlekedő szerelvényt január 9-én karbantartásra a műhelybe utalták, de az elektromos berendezések javítása nem volt indokolt. Január 16-án egy másik szerelvény közlekedett 2336 sz. vonatként, de a világítás javítására itt sem került sor. A kapacitás növelése csak a felújítás részeként lenne megoldható, de mint korábban írtuk, ez csak fokozatosan valósulhat meg. Esetenként a negatív világítási tapasztalatokat erősíti az izzók napi gyakorisággal, illetéktelenek által történő eltávolítása is. Ezeket nem karbantartás, hanem azonnali javítás keretében pótoljuk, de sajnos nem mindig lehet lépést tartani a keletkező hiánnyal. Jegyvizsgálóink e hiányosságokat nem tudják helyben pótolni. Amennyiben munkatársunk hozzáállását nem érezte kellőképp segítőkésznek, úgy azért ezúton is szíves elnézését kérjük.

A 17:00-kor induló vonat szerelvényének teljeskörű tisztítására a 2244 sz. járat (Budapestről 14:30-kor indul Vácra) indulása előtt kerül sor. E vonat Vácra érkezését követően utasok nélkül tér vissza a Nyugati pályaudvarra, hogy ezt követően 2336 sz. vonatként közlekedjen.

A Nyugati pályaudvar pénztárai folyamatosan nyitva tartanak, csak a munkaközi szünet idejére zárnak be, de akkor sem egyszerre. Egy-egy pénztár a zárás időpontját megelőzően kihelyezi az ablakba a „Zárva" táblát, illetve szóban figyelmezteti a még sorban állókat, hogy mikor fog bezárni. Az automaták mellett nappal egy fő teljesít szolgálatot, hogy segítségére legyen az utasoknak a jegyváltásban, illetve hogy azonnal jelezhesse az esetleges meghibásodásokat az illetékesek részére.

A levelében felvázolt problémák megoldása sürgető feladata a MÁV-nak. Bízunk benne, hogy a közeljövőben látványos javulás lesz tapasztalható a vasúti kocsik számát, minőségét, illetve a szolgáltatási színvonalat illetően.

A kellemetlenségek miatt szíves elnézését kérjük, s reméljük, a jövőben elégedett utasaink között üdvözölhetjük.

Tisztelettel:

X Regina

Ügyfélszolgálati előadó

MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT.

SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETÁG

H - 1426 Budapest, Pf.:56.

+36 1 5112093 fax

regina....

http:// www.mav.hu

TÁJÉKOZTATÁS AZ INFORMÁCIÓ BIZALMAS JELLEGÉRŐL ÉS TULAJDONJOGÁRÓL:

Ebben az elektronikus levélben és/vagy csatolmányaiban lévő információk bizalmasak és a Magyar Államvasutak ZRt. Személyszállítási Üzletág tulajdonát képezik. Az információk kizárólag a címzettek által, bizalmasan használhatóak fel. Ha ez az elektronikus levél Önhöz, mint a címzettek között meg nem nevezett személy(ek)hez került, ezúton közöljük, hogy a tartalom részben vagy egészben harmadik személy számára történő átadása, másolása szigorúan tiltott valamint kérjük, hogy a levél visszaküldésével haladéktalanul értesítse a Magyar Államvasutak ZRt. Személyszállítási Üzletágat és törölje az eredeti elektronikus levelet annak minden csatolmányával együtt.


Csaba válasza:


From: Csaba xxxxxxx<xxxxxxxxxx>
Date: Feb 1, 2007 10:53 PM
Subject: Re: Gy.1066-1424/2007 válaszlevél
To:
XXXX Regina <>.mavrt.hu> :

Tisztelt XXXX Regina!
Köszönöm válaszát, értékelem a próbálkozást, de nem tudom elfogadni.
1. A levél alján szereplő bizalmas adatokra vonatkozó felhívást visszautasítom. Ezen adatok nyilvánosak és a nagyközönségnek is meg kell ismernie. Önöknek mint közszolgáltatóknak az utasokkal kapcsolatos ilyen információkat nincs joguk korlátozni. Ezennel jelzem, hogy az adatvédelmi obudsman felé ezen panaszomat jelezem.
2. Önök beismerték, hogy olyan vonatokat közlekedtetnek folyamatosan, melyekről tudják, hogy műszaki szinvonaluk alapján alkalmatlanok arra, hogy kiszolgálják az utazó közönség jogos elvárásait. Ennek ellenére önök teljes árú jegyet kérnek az utazóktól. Ez tisztességtelen üzleti magatartás. Gondolom azt nem tudják elképzelni, hogy a következő 10 évben, amíg a csökkentett szolgáltatás van addig csökkentett árat fizessünk, én pedig azt, hogy még 10 évig csökkentett szolgáltatást kapjak.
3. A pénztárak nyitvatartása esetén nem mondtam, hogy a Nyugati pályaudvar pénztári nyitvatartását hiányolom, bár ott a nyitott pénztárak száma gyakran elégtelen, főleg hónap elején, hanem elsősorban a vonalon található többi pénztár nyitvatártása gyakorlatilag nincs kifüggesztve és csak szó útján terjed, érdemes Dunakeszi-Gyártelep, Göd, Felső-Göd, Sződ-Sződliget állomásokon körbenézni, bár gondolom máshol is ez a helyzet. Talán, ha a pénztárak nyitva lennének, ha a jegyvizsgálók nem zsebre tennék a pénzt, akkor lenne rá pénz, hogy megfelelő vonatok legyenek (hiszen
4. Munkatársak segítőkészsége igenis kivánnivalót hagy maga után, hogy - bár lehet, hogy a cég szabályzása a hibás. Például jellemző, hogy a következő a válasz kapom "panaszával forduljon a Nyugati illetve a Váci állomás" illekékesihez. Ezt megint visszautasítom. Miért utazzak máshová, mint akartam, - fizetve Önöknek - azért hogy az Önök szolgáltatása miatt panaszt tegyek ?!!
Továbbra és ahogy látom a következő 10 évben is elégedetlen utas


Válasz 2.0

From:XXXX Regina .mavrt.hu>
Date: Feb 8, 2007 6:40 PM
Subject: Gy.1066-1424/2007 második válaszlevél
To: xxxxxxxxx

Tisztelt XXXX Csaba Úr!

Elnézését kérem, ha az előző válaszlevelemben foglaltak nem terjedtek ki minden, az Ön által felvetett témára. 2007. február 1-i észrevételeivel kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni:

  1. A Társaságunk által elküldött levelek végén olvasható figyelmeztetés az érvényben lévő rendelkezéseknek tesz eleget, tekintettel a címzett védelmére, amennyiben az elektronikus levél – bármilyen okból kifolyólag – illetéktelen, a címzésben nem szereplő személy részére is láthatóvá válik. Erre utal az alábbiakban idézett szövegrészlet is:

Ha ez az elektronikus levél Önhöz, mint a címzettek között meg nem nevezett személy(ek)hez került, ezúton közöljük, hogy a tartalom részben vagy egészben harmadik személy számára történő átadása, másolása szigorúan tiltott valamint kérjük, hogy a levél visszaküldésével haladéktalanul értesítse a Magyar Államvasutak ZRt. Személyszállítási Üzletágat és törölje az eredeti elektronikus levelet annak minden csatolmányával együtt.

Természetesen a válaszlevélben közölt információk címzett által történő felhasználását a MÁV nem korlátozhatja. Sajnálom, ha ez félreértésre adott okot.

  1. Előző válaszlevelem tartalma az elöregedő eszközparkra utalt, mely Társaságunk minőségi szolgáltatás biztosítására irányuló törekvései szerint, és saját jól felfogott érdekében is már frissítésre szorul. A szolgáltatásunk e téren történő fejlesztésére kidolgozott intézkedéseket felvázoltam Önnek. Nyilván az ekkora költségigényű beruházások nem rövid távon valósulnak meg, így az egyes területek nem egyszerre, hanem egymást követően részesülnek az újonnan vásárolt, felújított járművek biztosította minőségjavulás előnyeiből.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a jelenleg futó szerelvények alkalmatlanok lennének a személyszállításra, hiszen szigorú biztonsági és minőségi ellenőrzésekkel vagyunk kötelesek elszámolni mind utasaink, mind felügyeleti szerveink felé. Egyúttal szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy Társaságunk hatóságilag szabott áras tarifarendszert alkalmaz, ennek megfelelően valamennyi, díjszabást érintő változást (így az esetleges áremeléseket is) előzetesen a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal szükséges egyeztetni.

3. Őszintén sajnálom, ha félreértettem a pénztárakra vonatkozó felvetését. Továbbítottam a megkeresést az illetékes vasúti csomópontunkra – melyhez a váci vonal állomásai tartoznak –, az esetlegesen szükségessé váló intézkedések megtétele érdekében. Az elmúlt időszakban pénztáraink működését felülvizsgáltuk, és ennek eredményeképp egy (gazdasági okokra visszavezethető) ún. pénztár-racionalizálási folyamatot hajtottunk végre. Ennek során az önmagukat fenntartani nem képes pénztárak bezárásra kerültek, illetve nyitvatartási idejük korlátozásra került. Tekintettel arra, hogy nem minden állomásunk utasforgalma indokol 24 órás pénztári szolgálatot, illetve munkaerő-kapacitásunk sem egyenletes minden területen, ezért alternatív menetjegyváltási lehetőségeket igyekszünk találni (pl. szerződéses partnerek, forgalmi szolgálattevők által árusított menetjegyek, stb.). Ahol ez nem, vagy csak részben megvalósítható, ott természetesen a jegyvizsgálók végzik a menetjegykiadást a vonaton.

  1. Az észrevételeket, kifogásokat természetesen nem csak személyesen, állomásokon vagy pályaudvarokon lehet jelezni. A MÁV számos csatornát biztosít utasai részére a javaslatok, panaszok, észrevételek jelzésére. A személyes, szóbeli ügyintézésen túl a vasúti szolgálattal (pénztár, forgalmi iroda, ügyelet) rendelkező állomásainkon hozzáférhető az írásbeli észrevételek megtételére rendszeresített „vásárlók könyve", azaz a hagyományos panaszkönyv, de biztosítunk telefonos (MÁVDIREKT: 06 40 49 49 49) és elektronikus (eszrevetel@mav.hu) elérhetőséget is. Vonatkísérő személyzetünk csak a helyben orvosolható problémákat tudja kezelni, ezen túlmenően pedig a műszaki jellegű meghibásodások, káresemények, balesetek írásos bejelentésére van mód. Szíves elnézését kérjük, ha munkatársaink ilyen jellegű igényeit nem elégítették ki maradéktalanul. Az általuk javasolt lehetőség csak egy a sok közül, természetesen nem várható el, hogy úticélja módosításával kényszerüljön kifogásait megtenni Társaságunk részére.

Köszönöm, hogy ismételten megtisztelt bizalmával. Amennyiben további kérdése van, készséggel állok rendelkezésére.

Tisztelettel:

xxxxx Regina

Ügyfélszolgálati előadó

TÁJÉKOZTATÁS AZ INFORMÁCIÓ BIZALMAS JELLEGÉRŐL ÉS TULAJDONJOGÁRÓL:

Ebben az elektronikus levélben és/vagy csatolmányaiban lévő információk bizalmasak és a Magyar Államvasutak ZRt. Személyszállítási Üzletág tulajdonát képezik. Az információk kizárólag a címzettek által, bizalmasan használhatóak fel. Ha ez az elektronikus levél Önhöz, mint a címzettek között meg nem nevezett személy(ek)hez került, ezúton közöljük, hogy a tartalom részben vagy egészben harmadik személy számára történő átadása, másolása szigorúan tiltott valamint kérjük, hogy a levél visszaküldésével haladéktalanul értesítse a Magyar Államvasutak ZRt. Személyszállítási Üzletágat és törölje az eredeti elektronikus levelet annak minden csatolmányával együtt.


A vég, amire azóta sem válaszoltak, pedig kötelesek 30 napon belül válaszolni:

From: Csaba xxxxx
Date: Feb 27, 2007 9:40 PM
Subject: Elég
To: eszrevetel@mav.hu

Tiszteletlen MÁV
mivel a helyzet tarthatatlan s a szolgáltatásuk max 50%-át éri az elkért összegnek, így a jövőben átlagosan én is csak ennyit fizetek majd érte.
A következő hibák továbbra sem orvosoltak:
- több késés a héten (5 percen túli)
- a vonatokon a világítás az nincs
- a személyzetet az utazó közönség által jelzett hiányosságok nem érdeklik, meg sem hallgatják, udvariatlanul panasz tétel közben bunkón távoztak
- a pénztárak nyitvatartása továbbra sincs kifüggesztve (pl. Dunakeszi gyártelep, Göd)
Ha Önöknek ez kell, megkapják. Változtatás nélkül nincs változás. Nem lehet kérni, de adni nem.
egy ex fizető utas.

Ennyi:) Hát nem szánalmas?




6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Teljes mértékben igazad van! Viszont nem mindenben hibás a MÁV, meg kell érteni, hogy állami cég, és amíg ilyen államban élünk, addig ilyen marad a MÁV is. A GKM-nél (is) kellene panaszkodni, ahogy azt nagyon helyesen az első leveledben meg is tetted (a GKM válaszát is feltehetnéd, amennyiben volt ilyen...). Az utolsó leveledben pedig nem volt kérdés, ezért nem válaszoltak.

Névtelen írta...

a minisztérium, bár válaszra kötelezett, de válaszra sem méltatott.

Sajnos azt nem tudom elfogadni, hogy "állami" cég ..., ez manapság nem lehet mentség. Az állam abban hibás, hogy védi és finanszírozza ezt a céget. A mindenkori vezetés felelős azért, hogy itt tart a cég és nem képes felvállalni a nehéz döntéseket. Igen elbocsátások és drasztikus lépések kellenek, tudom, hogy ez fáj, de az eredmény látványos lenne és sokan "vissza szeretnének" a vasútba ...

Névtelen írta...

Csak hogy megnyugtassalak, nem csak a Bhv-kon sz@rik be a világítás. Én pl. egyik nap szegedre mentem IC-vel oda-vissza. Mindkétszer ugyanazt (fizikailag) a szerelvényt kaptuk. IC első osztályú kocsi úgynevezett Komfortkocsi. Lehet, hogy 20 éve az akkori járműparkhoz képest komfort volt, de most már kissé leamortizálódott. Arról nem is beszélve hogy nem IC kocsi. A fénykorában nyújtott szolgáltatásainak nagy részét már nem nyújtja (utaskísérő, tv, videó, rádió), klíma nincs benne, úgyhogy IC első osztályon utazhattunk lehúzott ablakkal. Szerencsére nem volt kánikula 22-24 fok volt kint. Persze a világítás se működött. Szegeden többször megpróbálta bekapcsolni a kalauz, de pár másodperc várakozás után valamiért kikapcsolta, pedig a fénycsövek próbálkoztak bekapcsolódni. Szóval IC első osztályon lehúzott ablakkal szükségvilágítással is sikerült már utaznom :)

Névtelen írta...

Cegléd-Budapest vonal sem jobb. A "racionalizálás", ami gyakorlatilag a versenyhelyzet megszűnését jelenti, miatt tömegközlekedési alternatíva nincs. Vagy megyek vonattal, vagy sehogy.
Tavaly ketten utaztunk Pestre, vizsgázni, csak egy pénztár volt nyitva, huszan állnak sorban, a vonat az orrunk előtt ment el. Panaszkönyv - na, már ebben is édesek, mert ha panaszkönyvet kérek, azt mondják, az nincs, hanem vásárlók könyve van, ha azt kérem, akkor azt mondják, az nincs, panaszkönyv van - beírok.
Jön a válaszlevél, amiben elmondják ugyanazt, amit a helyszínen hallottam (a néni aprópénzért ment, na persze), és pimaszul odaírja a végére a hapsikám: reméljük, a továbbiakban is igénybe veszi szolgáltatásainkat.
ANYÁDAT!!!
Cegléd és Budapest között nincs buszjárat. Akkor ezt a megjegyzést ne vegyem cinikus pofátlanságnak???
Ha megtalálom a levelet, meg a panaszkönyv-bejegyzés nálam maradt példányát, akkor elküldöm nektek.
Rengeteg mávos történetem van, csupa finomság...

Névtelen írta...

Sziasztok!

Teljesen egyetértek, szörnyű állapotok uralkodnak. Nap mint nap vonattal járok Pestre dolgozni, tudom milyen a magyar vasút. Amivel nem értek egyet az az, hogy a MAV hibája. Nem nem a MAV hibaja. A mindenkori magyar kormány hibája. Csak pénz és elkötelezettség kérdése. Míg más országokban ( lsd francia TVG vagy a Német mágnesvasút) építenek vasútat addig nálunk vonalakat zárnak be, nem éri meg címmel. Nem éri meg nekünk. De így gagyi áron eladható külföldi tulajdonosnak, majd neki megéri. Vki sokat nyer a dolgon. Nálunk Érd-Bp között Stadler motorvonatok is járnak. Csendes, kényelmes, légkondis pedig csak személyvonat nem IC. Azt hiszem gazdaságos is. Talán egyszer én reménykedem...

Névtelen írta...

Kedves "Névtelen"!

Nem a mÁV hibája? ha én állomásfőnök lennék páros lábbal rúgnám ki azt aki pimaszkodil az utasokkal, szivatja a diákokat stb. Csak ugye mindenki be van betonozva. Szóval miről is beszélünk???