MÁV - Megint Állunk Vazze

felsővezeték szakadás, jófej mávosok, máv, pécel, vasút, késés

2007. június 1., péntek

Fejlődik a MÁV, de merre? - Gergely története

"Hi,

Az alábbi történeteket akár a homár felé is továbbíthatod, érdekes lehet. (meglesz. szerk.)

Nos, hol is kezdjem? Legyen mondjuk időrendben.

Siófok-Budapest. Nem mondhatnánk, hogy szinte senki sem teszi meg ezt a
távolságot, ki ezért, ki azért ül vonatra. Volna értelme itt
fejleszteni, akkor is, ha az InterCity majd két óra alatt teszi meg ezt
az utat, ami nem túl jó szintidő. A sok utasból persze akad nem kevés
aki értékelné, ha az út alatt elérhető lenne, ha tudná használni a
mobiltelefonját, mobilinternetet. De valahogy kis hazánkban nem cél,
hogy egy vasúti fővonalon legyen térerő. Ha megoldódna a gond, a MÁVnak
is jó lenne, az utasoknak is, sőt a mobilszolgáltatónak is.


De hát milyen is ez a fővonal? Egyre kevesebb az IC, lassan eltűnnek a
nemzetközi vonatok is. Nem véletlenül: Egyre több a lassújel, ahogy a
MÁV mondja. Tudjuk: A mozdonyvezető sem dolgozik olcsóbban, mert lassú a
vonat, a légkondiconálás, a mozdony amortizációja is költség, és
sokminden más is, nem éri meg lassan haladni. Ez szép jó, és igaz is,
minden bizonnyal, de nem tűnik fel a MÁVnak, hogy bizony a Balaton felé
még mindig sokan ülnének vonatra? Hogy itt érdemes lenne némi
fejlesztésbe fogni?

Fejlesztés persze volt: Megjöttek a piros kocsik, mondják
némteországból, használtan. Őszintén megmondva, a változás akár még
pozitív is lehetne, ha...
... ha az IC pótjegyért IC kocsikat kapnánk a Venezia EN vonaton,
ugyanis a melegben jól jön a légkondi. Ha se IC pontosság, se IC kocsi,
se helybiztosítás, akkor mire a pótjegy?
... ha nem csak 1-1 kocsi kis része lenne első osztály. Mert ez kevés
... ha az első osztályon nem túl sűrűn fordulna elő, hogy nem lehet
lehúzni az ablakot dög melegben

A MÁV és a család időnként veszélyes kombináció, főleg ha akad aki
Pünkösd hétfőn egy délutáni gyorsvonatot néz ki. Nem volt nehéz
megjósolni: Hiába az első osztályú jegy, állni fogunk. Azt is
másodosztályon, merthogy az első megtelt. Kellemetlen az, amikor első
osztályból akad kevés, pedig nem csak nekem lehet tudni, sok lesz az
utas és egy harmad kocsinyi elsőosztály kevés. Külön kellemes, amikor
nem a kijelölt kocsiban szállítják a kerékpárt. Nem irígylem a
dohányosokat, hiszen az amúgy sem túl sok első osztályű hely kis része
az övék.

Mivel nem bíztam abban, hogy a MÁVnak lesz annyi esze, hogy felkészüljön
a jó idő, hosszú hétvége jelentette forgalomra, nem is szóltam volna egy
rossz szót sem: Visszakapom a kocsiosztály különbözetet, mert elég hely
hiányában nem tudtam igénybe venni az első osztályt. De úgy gondolom, a
hosszabb álldogálás ígérete, a kocsik hiányosságai, a térerő hiánya,
stb. mellett nem sok dolog marad amire azt mondanám, még belefér.

Egy jó kis felsővezeték szakadás és bizonytalan ideig késés már biztosan
nem. Főleg nem az, hogy ezt akkor tudjuk csak meg amikor a vonat már kb
fél órája áll emiatt az állomáson. Ha idejében megtörténik a
tájékoztatás akkor talán könnyebben találunk megoldást a problémára,
talán nem. De legalább nem a vonaton kell állni. Semmi gond, irány a
kalauz: Igazolást kérnénk arról, hogy ugye a MÁV hibájából nem jutunk
fel időbe, így a továbbutazásról lemondunk.

A kalauz rendes volt, de a forgalmi irodára küldött ez ügyben, mint
kiderült tévedett. Az információnak elmondom milyen ügyben küldtek a
forgalmi irodába, kérdezem merre van. A tájékoztatás ezúttal majdnem
korrekt, de azt elfelejti az információs, hogy az ilyen ügyekben mégsem
a forgalmi iroda az illetékes, hanem az információ. Visszajutottunk.
Ismét mindent elmondok, jegyet megkapja, mivel a másik igazolás
mibenléte érdekli azt is.

Az, hogy a MÁVos igazolást nem tudja szabályosan kitölteni nem érdekel,
ha az eredmény korrekt, akkor nem zavarna a dolog. Az viszont zavar,
hogy a kocsiosztály különbözetről az igazolást elfelejtette visszadni
amíg nem figyelemzetettem. A pénzt a pénztárnál kapjuk vissza. Egy
részlet ismét kimarad, amire újabb sorbanállás után derül fény: Csak a
4. ablak.

Elhiszem én, hogy csak ott van olyan aki tudja, hogy kell ilyet intézni,
de az ciki hogy egyfelől ez nem előbb derül ki, másodszor pedig az sem
tudja. A történet végighallgatása és a két igazolás átvétele után a
pénztárbizonylatra mégis azt írta fel: 50 km-et utaztunk első osztályon.
Ez a bizonylat nem okirat? Mert akkor nagyon nem illik valótlan adatot
ráírni. persze lehet, hogy a kocsiosztály különbözetes papír alapján
visszajáró pénz jól jött volna neki... De ez nem érdekel. Azt viszont
tudjuk, hogy a kihúzott adat, és föléírt javítás jelzi a színvonalat.

És azt is, hogy mennyire figyel oda a MÁV a pénzre, a közpénzre. Ha az
így javított pénztárbizonylat belefér, akkor felmerül a kérdés: mi
értelme van a papírnak? Ugyanis semmi sem garantálja, hogy az azon lévő
adat hiteles. Ha ilyen szempontból becsületkassza van akkor érthető,
hogy csak 1 fér hozzá, de akkor meg minek a bizonylat?

Ezen kívül, aki kitalálta, hogy ilyenkor a leutazott távolságnak
megfelelő jegy árát levonják, az biztos szívesen akad el idegen helyen,
mert ezt szolgáltatásnak éli meg. Kívánom sokszor legyen hasonlóban része.

A gondot először is az jelenti, hogy egy Siófok - Székesfehérvár és egy
Székesfehérvár - Budapest viszonylatban érvényes jegy együtt nem annyiba
kerül mint egy Siófok - Budapest. Szerencsére ugye nem vonattal megyünk
tovább, sőt busszal sem. De tény: A MÁV hibásan teljesít és ebből az
utasnak kára van.
Másodszor is: Ha emiatt akár vissza kell menni, akkor kellemes ugye
mindkét irányt kifizetni. Ha emiatt kell megszervezni, hogy máshogy
jussunk fel Budaestre (akár autóval) az sem olcsóbb. Ismét a MÁV hibásan
teljesít az utasnak pedig kára van belőle.

Három kérdésem van csupán:

Ezek után csoda, ha kevés az utas?
Mikor utazott a t. MÁV vezetés vonaton úgy, hogy ne adták volna le előre
a drótot különleges bánásmód érdekében? (el kéne venni a szolgállati
autókat tőlük)
Ezen kívül mit szólnának a MÁVos vezetők, ha ők olyan megbízhatósággal
kapnának fizetést ahogy a MÁV szolgáltat?"

Nincsenek megjegyzések: